Az ünnepélyes szalagátadás olyan esemény, amelyről gimnáziumunk óta hallunk. Türelmetlenül vártuk, és útközben észre sem vettük, milyen gyorsan elrepült az idő. Most hivatalos ruhákban és öltönyökben állunk előtted, készen arra, hogy selyemszalagokkal díszítsük fel magunkat, és megmutassuk, mit értünk el és tanultunk ebben a négy felejthetetlen évben a budapesti "Nikola Tesla" szerb gimnáziumban.
Ennek a nagyon fontos eseménynek az előkészítésével a 11. osztályos tanulókat bízták meg. Osztályfőnökeikkel Jovana Večić, Radivoj Galić és Zorica Pančić közösen egy felejthetetlen programmal készültek a budai MOM Kulturális Központban, amelyre december 6-án, 19 órai kezdettel került sor.
Ezt a rendkívüli eseményt még különlegesebbé tette, hogy jelen voltak Őexcellenciája Aleksandra Đurović, a Szerb Köztársaság budapesti nagykövete, Obradović Nemanja, Bosznia-Hercegovina Magyarországi Nagykövetségének első tanácsosa, Dr. Jovanka Lastić, az Önkormányzat elnöke és a Vićcar Ostrani Főpap Magyarországi Szerbek Főpapja.
A közönség érkezése előtt megjelentek a frizurájukkal, sminkjükkel, gyönyörű ruhákba öltözött lányok a hivatalos öltönyt viselő fiúkkal együtt. Bár a tizenkettedik az elmúlt három hónapot a koreográfia és a táncpontok tökéletes előkészítésével töltötte, a program kezdete előtt még egyszer kipróbálták a számokat. Ahogy a vendégek beléptek és helyet foglaltak a képernyőn, megváltoztak a fotók, vagy jobban mondva a végzősök négy évnyi együttélése alatt összegyűjtött emlékei.
A műsor a műsorvezető Magdalena Anić 11/c tanuló és Čenga Djena 11/a tanuló beszédével kezdődött. Megköszönték a jelenlévőknek, hogy eljöttek, és jó szórakozást kívántak. Ezt követte a végzősök szalagok átadása, megfelelő könnyed dallam kíséretében, ami különösen varázslatossá tette az egész rendezvényt. Ebből az alkalomból érdekes fotók csendültek fel kora gyermekkoruk időszakából a végzősök mögött, mindezt azzal a céllal, hogy ezen az ünnepi estén megmutassák, meddig jutottak el és mennyit kell még tovább menniük. A végzősökkel együtt osztályfőnökeik is színpadra léptek: Alen Nađ 12/a, Julija Mladenović 12/b és Dragomir Dujmov 12/c. Ugyanis el kell ismerni, elvégre valakinek kellett vezetnie őket, és vigyáznia kellett az egykor kicsi, de mára már felnőtt "ballavangerekre". Nem feledkeztek meg a Szerb Diákotthon osztálytársairól, Milica Živkovićról, Vesna Pinterről, Olivera Jakovljevićről sem. Majd a 12. osztályos tanulók ünnepélyes keretek között ajándékozták meg Anica Pandurovićot, a budapesti Nikola Tesla Szerb Közoktatási Központ igazgatóját, a Szerb Diákotthon igazgatóját, Gordana Đerđt és Kristina Bekićet, az iskola igazgatóhelyettesét.
Közvetlenül ezután Brezić Andrea 11/b-s és Sara Dahan 11/a osztályos tanuló szerb és magyar nyelven olvasta fel beszédét, amelyből kiemeljük azt a részt, ami minden jelenlévőt megérintett: "Mindannyian csak boldog és mosolygós arcokat látunk, gyönyörű ruhákat és öltönyöket, melyeket szalagok díszítenek. A ma este felfűzött szalagok, de nem csak egy, a felszalagozott szalag egy. Gyerünk, nézzünk még egyszer vissza, most megosztva veletek a könnyeket, a nem tervezett mosolyokat és az osztályok közötti titkos megállapodásokat, közösen azzá váltatok, akik ma vagytok. Ezt követte: Irina Mutavdžić, Boris Huzejrović, Andrea Brezić és osztálytársuk, Jovana Večić professzor, „A világ minden tájáról” címmel. Ez a rövid, izgalmas és komikus darab egy műsor volt, melynek vendégei voltak egykori középiskolások, akik visszaidézték iskolai tanulmányaik legemlékezetesebb eseményeit. Jovana Večić professzor együtt próbálta a szettet a hallgatókkal. Kemény munkájukat és fáradozásukat heves taps jutalmazta.
Őket ezután az ünneplők képviselői váltották fel a színpadon: Dunja Ilić 12/c tanuló és Jovana Miodragović 12/b tanuló. Ebből az alkalomból felolvasták érzelmes és szívszorító beszédeiket: »Azt mondják, a szeretet az egyik legmagasztosabb érzelem, amit az ember, ha lehetőséget ad, az életében érezhet. Ma este, az összes előző generáció fényétől megvilágítva, akik óvatosan járták ezt a szakaszt, mellkasunkon büszkén ragyogó szalagokkal, szívünket pontosan ugyanaz az érzelem árasztja el – négy év hullámvölgyének jelképe.
„Gimnázium, és utána mit fogsz csinálni?” – kérdezték tőlünk nyolcadik osztály után. Azt válaszoltuk: "Nem tudom". – Van idő. „Gimnázium, és mit fogsz csinálni ezután?” – kérdezték tőlünk az első év után. Azt válaszoltuk: "Még nem gondolkodtam rajta." "Van idő". (...) Hát barátok, azt hiszem, lassan lejár az időnk. Eljött az idő, hogy szalagokkal díszítsük fel magunkat, és táncoljunk a ránk váró jövőbe. (...) Persze voltak pillanatok, amikor fel akartuk adni, és voltak olyanok is, amelyeket hűségesen követtek olyan pillanatok, amikor úgy éreztük, a világ tetején állunk. (...), lassan lejár az időnk. Tehát ragadjuk meg ezt a pillanatot, állítsuk meg az időt egy pillanatra, hogy körülnézzünk azokon az embereken, akik felelősek azért, hogy itt állunk. „Gimnázium, és mit fogsz csinálni ezután?” – kérdezték újra. Mindannyiótoknak köszönhetően most már biztos a válaszunk: orvos, mérnök... (...) Az utak természete az, hogy egyesülnek és elválnak, keresztezik és eltérnek. De legbelül tudjuk, hogy útjaink örökre összefonódnak, és szívünkben örökre ugyanazok maradunk a budapesti Nikola Tesla Szerb Gimnázium diákjai, mint ma este."
Majd a rendező Anica Pandurović kedveskedett színpadi jelenlétével a végzősökhöz intézett buzdító és tanulságos beszédével. A rendező ihletett szavakkal idézte a nagy szerb tudós, Nikola Tesla bölcs gondolatait. Végre elérkezett az izgalmas pillanat, amire mindannyian vártunk. Diplomások jelentek meg a színpadon. A 12/c osztályos tanulók nyitották meg a táncrészt, gyönyörű régi szerb táncokat adva elő. Az ünnepi műsor elegáns keringőkkel folytatódott, amelyeket mindhárom osztály külön-külön adott elő. A közönség kecsességével elállt lélegzete után a modern táncok ideje következett. Energikus mozgások, élénk zene és sok mosolygós és büszke arc jelent meg a színpadon, akik mindent megtettek azért, hogy a legjobbak legyenek. Az osztályfőnökök csatlakoztak hozzájuk, így még jobb lett az egész tánc. A legvégén a szülőkre került a sor. Egyedülálló lehetőséget kínáltak nekik, hogy a végzett diákjaikkal együtt táncoljanak a színpadon.
Ez egy egyedülálló és felejthetetlen élmény volt. Ez volt az a pillanat, amikor fiatal életünk új része véget ér, és egyben elkezdődik.
Anja Tanasković, 12/c
